Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TUDTAD-E HOGY...?

 

  • Általában  úgy  tudtuk,  hogy  a  golf  valamikor  Skóciában  született,  s  onnan  terjedt  el  az  egész  világon  úgy,  hogy  még  az  újkori  első  olimpia  programjában  is  felvették.   Az  utóbbi  időben  kiderítették,  hogy  Skócia  előtt  már  Hollandiában  is  kultiválták  a  golfot ( ott  kolf-nak  nevezték ),  de  játéktérként  nem  füves  rétet  használtak,  hanem  jégmezőt.   Más  kutatások  szerint  a  rómaiak  hozták  be  Angliába,  akik  az  i. sz. iv.  századig  uralkodtak  a  szigetországban.   A  játékot  paganicának  hívták,  s  a  játékosok  meghajlított  botokkal  kergették  a  füvön  a  kicsiny,  tollal  tömött  bőrlabdát.    

 

 

  • Ha  napfelkelte  előtt  a  mezőn  a  növényeket  vizsgáljuk,  lámpa  fénynél  furcsa,  könnycsephez  hasonlatos  képződmények  születésének  lehetünk  szemtanui.   Ez  nem  harmat,  hiszen  csak  a  növények  csúcsban  végződő  részein  vagy  az  éles  hajlatokban  jelentkeznek.   Ráadásul,  vegyielemzésük  során  külömböző  ásványi  sókat  találtak  bennük,  harmat  viszont  nem  egyéb  desztilált  víznél.   A  növényi  könnyek  mejelenését  azzal  magyarázzák  a  szakemberek,  hogy  túlnyomás  jelentkezik  a  gyökerekben,  s  ha  ha  a  növény  több  nedvességet  vesz  föl  mint  amennyit  el  tud  párologtatni,  így  szabadul  meg  a  fölöslegtől,  különleges  mirigyei  révén.   Ez  főként  éjszaka  következik  be,  amikor  a  levegő  páratartalma  magasabb.  Vannak  egészen  ,,nőies "  növények,  amelyeknél  könnyen  áll  a  sírás (mezei  zsurlófű,  rózsa,  jázmin,  hársfa  zsenge  levelei,  gesztenyefa  bimbói),  ám  vannak  ,,férfias"teremtmények  is,  mint  a  tűlevelüek,  amelyek  sohase  sírnak,  mert  a  alacsony  bennük  a  gyökérnyomás.   Megfigyelték,  hogy  a  növények  sírása  fűgg  a  klímától (nedvesebbvidéken  olykor  80  százalékuk  is  szorgalmasan  pityereg),  a  növények  korától (  idősebb  növény  nem  könnyezik)  is.   A  könnyekben  található  ásványi  sók  esetről - esetre  változhatnak,  mindig  azok  vannak  nagy  mennyiségben,  amiből  a  növény  éppen  telítődött.   A  sírás  tehát  a  növények  igen  fontos  életfunkciohoz  tartozik :  helyreállítja  az  egyed  valamilyen  okból  megbomlott  élettani  egyensúlyát.

 

 

  • A  New  York-irendőrség  szerint  városukban  sokkal  nagyobb  az  a  veszély,  hogy  valamely  ragadozó  megmar  egy  embert,  mint  az  ázsiai  őserdőkben,  az  afrikai  szavannákon  vagy  a  délamerikai  selvában.   Az  Egyesült  Államok  legnagyobb  városában  ugyanis  rengeteg  az  olyan  bolt,  ahol  ritka  állatok  kaphatók.  Például,  egy  úriember  vásárol  egy  kis  sakálkölyköt,  s  a  ház  apraja- nagyja  eleinte  igen  elégedett  az  új  kedvencel.   De  mikor  a  ragadozó  kifejlődött,  akkor  veszedelmessé  válhat,  s  ilyekor  előfordul,  hogy  egyszerüen  kiteszik  a  szűrét  az  utcára.  igy  járnak  el  majmokkal,  lemurokkal,  egzotikus  trópusi  rovarokkal.   A  rendőrségen  már  különleges  osztagot  szerveztek  arra  a  célra,  hogy  összefogdossák  a  városban  szélnek  eresztett  vadakat.   Nemrégiben  rövid  idő  alatt  sikerült  jó  pár  tigrist,  csimpánzot,  aligátort,  sőt  még  kobrát  is  elfogniuk.

 

 

  • Egy  Mainz  közelében  tervezett  szálloda  építése  során  a  munkások  a  Rajna  bal  partján  az  i. sz.  iv.  századból  való  római  hadihajókat  fedeztek  föl.A  kihívott  régészek  számára  igazi  ritkaságnak  bizonyult  a  lelet,  amely  mintegy  tíz  hajóból  állt,  s  akadtak  köztük  20  méter  hosszúságuak  is.   A  hajók  a  7  méter  vastag  földréteg  alatt  remekül  megőrződtek.   Az  egyik  hajó  gerincének  anyagát  megvizsgálták,  s  a  kormeghatározó  elemzés  kimutatta,  hogy  a  tölgyet,  amelyből  a  gerinc  készült  még  376-ban  vágták  ki,  mintegy  harminc  esztendővel  korábban,  mint  ahogy  az  utolsó    római    légiok  elhagyták  a  Rajna  partjait.

 

 

  • A  braziliai  alkohoplprogram ( ,,proalcool "),  amelynek  célja  a  kőolajból  nyert  üzemanyag  alkohollal  történő  helyetesítése,  a  hetvenes  évek  elején  született,  az  olajkrízis  idején.   Az  előirányzatok  szerint  az  ország  1980-ban  évi  3  milliárd  liter  alkoholt  kellett  volna  hogy  előállítson,  amit  a  valóság 13  százalékkal  túl  is  szárnyalt.   Ezért  1985-re  már  10, 7  milliárd  litert  irányoztak  elő,  azzal  a  szándékkal,  hogy  tiszta  alkohollal  müködő  járművek  gyártását  is  elkezdik.   Jelenleg  már  a  brazil  gépkocsipark   egyötöde  üzemel  alkohollal,  s  ha  ez  az  arány  nőne,  az  ország  könnyen  zavarba  kerülne :  nemigen  tudja  már  fokozni  az  alkoholelőállításához  szükséges  nyersanyagtartalékait.   A  proalcool  hatására  a  mezőgazdaságban  jelentősen  nőttek  a  cukornád  termésátlagai,  s  a  közlekedés  is  lényegesen  kevésbé  szenyezii  a  városok  levegőjét.   Új  ökologiai  probléma  jelentkezett  viszont :  a  lepárlás  előidézte  vízszennyezés ,  amely  egyre  nagyobb  mértéket  ölt.      Nem  csoda,  hiszen  1  liternyi  alkohol  előálítása  14  liter  szenyvíz  keletkezésével  jár  együtt.   A  szakemberek  jelenleg   a  koncentrált  szennyvíz  műtrágyaként  való  hasznosításán,  annak  műszaki  lehetőségein  dolgoznak. 

 

 

  • A   nepáli  Himalájában él  néhány  tucatnyi  ember,  akik  a  sziklák  világában  megtelepedett  méhfajta,  az  Apis  laboriosa  mézét  gyüjtik  be.  Munkájukat  nem  csak  az  neheziti  meg,  hogy  az  iszonyú  zümmögést  hallható  méhek  csípése  igen  fájdalmas,  hanem  az  is  hogy  a  lépek  rendszerint  nagy  magasságban  függnek  a  sziklafalakon.   Ám  a  mézgyüjtők  bátor  és  türelmes  emberek :  120  méternyi  magasságban,  kötélhágcsón  kapaszkodnak  az  áthajlásokkal  tarkított,  szinte  függőleges  fal  mentén,  s  bambuszrudak  segítségével,  kecskebőrrel  bélelt  kosarakba  verik  le  a  korong  alakú,  hatalmas  lépdarabokat.   Egy- egy  gyüjtő  évente  mintegy100  lépet  takarít  be,  a  rekordot  -  600  darab  lépet  -  sok- sok  éve  állították  fel,  s  azóta  se  tudta  megdönteni  senki.   A  begyüjtési  müvelet  közben  kicsurgó  tapadós,  sűrű  mézet  a  sziklafal  lábánál  álló  fiatalabb  gyüjtők  fogják  föl  különféle  edényekben.   A  kötélhágcsóra  általában  az  öregebbek  merészkednek :  azt  mondják,  hogy  érdes  szíjas  bőrük  könnyebben  elviseli  az  óriásmehcs  csípését,  mint  a  fiataloké.   Ez  lehet  a  magyarázata  annak  is,  hogy  e  nagyon  régi  foglalatosság  utánpótlása  körül  problémák  vannak :  még  a  gyüjtők  vezetőjének  fiai  is  megtagadták,  hogy  apjuk  nyomdokaikba  lépjenek.    Pedig  a  havasi  méhek  mézének  begyüjtésére  vonatkozóan  10000  évvel  ezelőtt  készült  barlangrajzokra  bukkantak  Spanyolországban :  az  ábrázolt  figura  szinte  azonos  eszközökkel,  azonos  természeti  körülmények  közöttfoglalatokodik  a  lépek  leszedésével.   Hasonló  barlang  rajzokat  tartanak  számon India  és  Afrika   külömböző  vidékeiről.   Mielőtt  a  begyüjtött  mézet  elfogyasztanák,  előbb  megvizsgálják.   Ha  tenyérbe  csöpögtetve  hallatszik,  amint  a  bőrre  cseppen,  a  méz  nem  ehető ;  ez  azt  jelenti  hogy  olyan  virágok  nektárjából  készült,  melyek  erős  mérgeket  tartalmaznak,  s  ilyen  növényekben  pedig  nem  szükölködik  a  nepáli  Himalája.   Azt  mondják,  aki  ebből  a  fajta  mézből  eszik,  rövid  idő  múlva  egyensúlyzavarokra  és  halucinációkra  panaszkodik,  amelyek  hosszú  időn  át  kínozzák.   Az  ehető  mézet  fogyasztás  előtt  finomítják,  a  méhviaszt  pedig  két  és  fél  kilós  rudakba  öntve  tárolják.  A  méz  megbecsült  táplálék  e  mostoha  természeti  viszonyok  között  élő  nép  számára,  a  viaszt  pedig  bronztárgyak  öntésénél  használják  fel,  esetleg  gabonára  és  egyéb  szükséges  terményre  cserélik.

 

 

  • Az  Ausztrália  közepén  fekvő  Alice  Springstől  északra  egy  száraz,  bozótos  területen  a  benszülött  Yuminiha  a  homokos  talajt  figyeli.   Az  ernyős  akáciák  alatt  apró  teremtményeket  követ  a  szemével,  melyek  édes  finomságokhoz,  a  mézesbödön- hangyákhoz  vezetnek.  Yuminiha  erőteljes  mozdulatokkal  ásni  kezd,  követve  a  homokos  talajban  a  hangyák  járatait.  Kis  idő  múltán  már  több  mint  egy  méter  mély  a  gödör,  és  elég  széles  ahhoz,  hogy  leüljön  benne.  ,,Az  év  bármely  időszakában  lehet  mézesbödönhangyákat  keresni,  de  télen  a  legjobb,  mert  nyáron  túl  nagy  a  hőség"  -  szól  ki  a  gödörből.  

         Yuminiha  hamarosan  rátalál  a  bolyra.  Az  egyik  kamrában  legalább  20  mézesbödönhangya           van.  Megduzadt  potrohuk  akkora,  mint  egy  szőlőszem,  és  tele  van  borostyánsárga  nedűvel.         Emiatt  járni  sem  tudnak,  csak  csüngenek  a  kamra  mennyezetéről.  Néhány  perc  alatt  több         száz  hangyát  gyűjt  össze  a  kamrákból.  ,,Ezek  a  hangyák  jelentik  nekünk  az  egyik  legé-         desebb  természetes  csemegét"  - mondja.

          Élő  mézesbödönök 

     Ahogyan  a  mézesbödönhangyák  élnek,  az  az  egyik  legérdekesebb  jelenség  a  hangyák     világában,  mely  több  mint  10 000  ismert  fajt  számlál.   A  méhekkel  ellentétben,  melyek      lépsejtekben  tárolják  a  mézet,  ezek  a  hangyák  a  testüket  használják  erre.  A  hangyakolónia  a  szűkösebb  időkben  ezekből  az  élő  mézesbödönökből  jut  táplálékhoz.  A  hangyák,  hogy  megszerezzék  az  élelmet,  a  csápjaikat  speciális  módon  összeérintik  a  mézet  raktározó  hangyák  csápjaival.  Erre  azok  kitátják  a  szájukat,  és  már  nyitva  is  a  mézesbödön.  Egy  különleges  gyomorzsilip  szabályozza  a  méz-  ki  és  beáramlását.  A  mézesbödönt  a  hangya  több  hónapig  tartó  élete  során  valószínüleg  többször  is  újra  lehet  tölteni.

Ezek  az  egyedek  általában  alig  mozognak,  de  biztonságban  vannak  a  föld  mélyén,  hiszen  itt  nem  fenyegeti  őket  szárazság,  hőség  vagy  rovarevő  ragadozók.  Ebben  a  sötét,  föld  alatti  világban  a  baktériumoktól  és  a  gombáktól  is  védve  vannak,  mégpedig  úgy,  hogy  bekenik  a  testüket  egy  antibiotikumot  tartalmazó  folyadékkal,  melyet  az  egyik  mirigyük  termel.  De  honnan  származik  a  méz?   A  történet  azzal  kezdődik,  hogy  a  levéltetvek  jóllaknak  az  akáciák  nedvével  és  nektárjával.  A  dolgozóhangyák  aztán  megfejik  őket,  és  így  egy  cukortartalmú  nedvet,  mézharmatot  nyernek  tőlük.  Az  is  lehet,  hogy  a  hangyák  közvetlenül  a  fából  gyűjtenek  nektárt.  Végül  az  összegyüjtött  nedűt  beletöltik  társaikba,  az  élő  mézesbödönökbe.   Mivel  az  életüket  szinte  teljesen  mozdulatlanul  élő  mézesbödönhangyáknak  alig  van  szükségük  táplálékra,  a  mézharmat  java  részét  elraktározzák.

De  mi  a  helyzet  a  levéltetvekkel?  Vajon  ők  vesztesei  ennek  a  történetek?  Egyáltalán  nem.   Egyrészről,  a  hangyák  elegendő  nektárt  hagynak  nekik,  másrészről  pedig  megvédik  őket  az  élősködőktől  és  a  ragadozóktól.  Igen,  ebből  a  szimbiózisból  a  hangyák  és  a  levéltetvek  is  nyernek.