TUDTAD-E HOGY...?
- Általában úgy tudtuk, hogy a golf valamikor Skóciában született, s onnan terjedt el az egész világon úgy, hogy még az újkori első olimpia programjában is felvették. Az utóbbi időben kiderítették, hogy Skócia előtt már Hollandiában is kultiválták a golfot ( ott kolf-nak nevezték ), de játéktérként nem füves rétet használtak, hanem jégmezőt. Más kutatások szerint a rómaiak hozták be Angliába, akik az i. sz. iv. századig uralkodtak a szigetországban. A játékot paganicának hívták, s a játékosok meghajlított botokkal kergették a füvön a kicsiny, tollal tömött bőrlabdát.
- Ha napfelkelte előtt a mezőn a növényeket vizsgáljuk, lámpa fénynél furcsa, könnycsephez hasonlatos képződmények születésének lehetünk szemtanui. Ez nem harmat, hiszen csak a növények csúcsban végződő részein vagy az éles hajlatokban jelentkeznek. Ráadásul, vegyielemzésük során külömböző ásványi sókat találtak bennük, harmat viszont nem egyéb desztilált víznél. A növényi könnyek mejelenését azzal magyarázzák a szakemberek, hogy túlnyomás jelentkezik a gyökerekben, s ha ha a növény több nedvességet vesz föl mint amennyit el tud párologtatni, így szabadul meg a fölöslegtől, különleges mirigyei révén. Ez főként éjszaka következik be, amikor a levegő páratartalma magasabb. Vannak egészen ,,nőies " növények, amelyeknél könnyen áll a sírás (mezei zsurlófű, rózsa, jázmin, hársfa zsenge levelei, gesztenyefa bimbói), ám vannak ,,férfias"teremtmények is, mint a tűlevelüek, amelyek sohase sírnak, mert a alacsony bennük a gyökérnyomás. Megfigyelték, hogy a növények sírása fűgg a klímától (nedvesebbvidéken olykor 80 százalékuk is szorgalmasan pityereg), a növények korától ( idősebb növény nem könnyezik) is. A könnyekben található ásványi sók esetről - esetre változhatnak, mindig azok vannak nagy mennyiségben, amiből a növény éppen telítődött. A sírás tehát a növények igen fontos életfunkciohoz tartozik : helyreállítja az egyed valamilyen okból megbomlott élettani egyensúlyát.
- A New York-irendőrség szerint városukban sokkal nagyobb az a veszély, hogy valamely ragadozó megmar egy embert, mint az ázsiai őserdőkben, az afrikai szavannákon vagy a délamerikai selvában. Az Egyesült Államok legnagyobb városában ugyanis rengeteg az olyan bolt, ahol ritka állatok kaphatók. Például, egy úriember vásárol egy kis sakálkölyköt, s a ház apraja- nagyja eleinte igen elégedett az új kedvencel. De mikor a ragadozó kifejlődött, akkor veszedelmessé válhat, s ilyekor előfordul, hogy egyszerüen kiteszik a szűrét az utcára. igy járnak el majmokkal, lemurokkal, egzotikus trópusi rovarokkal. A rendőrségen már különleges osztagot szerveztek arra a célra, hogy összefogdossák a városban szélnek eresztett vadakat. Nemrégiben rövid idő alatt sikerült jó pár tigrist, csimpánzot, aligátort, sőt még kobrát is elfogniuk.
- Egy Mainz közelében tervezett szálloda építése során a munkások a Rajna bal partján az i. sz. iv. századból való római hadihajókat fedeztek föl.A kihívott régészek számára igazi ritkaságnak bizonyult a lelet, amely mintegy tíz hajóból állt, s akadtak köztük 20 méter hosszúságuak is. A hajók a 7 méter vastag földréteg alatt remekül megőrződtek. Az egyik hajó gerincének anyagát megvizsgálták, s a kormeghatározó elemzés kimutatta, hogy a tölgyet, amelyből a gerinc készült még 376-ban vágták ki, mintegy harminc esztendővel korábban, mint ahogy az utolsó római légiok elhagyták a Rajna partjait.
- A braziliai alkohoplprogram ( ,,proalcool "), amelynek célja a kőolajból nyert üzemanyag alkohollal történő helyetesítése, a hetvenes évek elején született, az olajkrízis idején. Az előirányzatok szerint az ország 1980-ban évi 3 milliárd liter alkoholt kellett volna hogy előállítson, amit a valóság 13 százalékkal túl is szárnyalt. Ezért 1985-re már 10, 7 milliárd litert irányoztak elő, azzal a szándékkal, hogy tiszta alkohollal müködő járművek gyártását is elkezdik. Jelenleg már a brazil gépkocsipark egyötöde üzemel alkohollal, s ha ez az arány nőne, az ország könnyen zavarba kerülne : nemigen tudja már fokozni az alkoholelőállításához szükséges nyersanyagtartalékait. A proalcool hatására a mezőgazdaságban jelentősen nőttek a cukornád termésátlagai, s a közlekedés is lényegesen kevésbé szenyezii a városok levegőjét. Új ökologiai probléma jelentkezett viszont : a lepárlás előidézte vízszennyezés , amely egyre nagyobb mértéket ölt. Nem csoda, hiszen 1 liternyi alkohol előálítása 14 liter szenyvíz keletkezésével jár együtt. A szakemberek jelenleg a koncentrált szennyvíz műtrágyaként való hasznosításán, annak műszaki lehetőségein dolgoznak.
- A nepáli Himalájában él néhány tucatnyi ember, akik a sziklák világában megtelepedett méhfajta, az Apis laboriosa mézét gyüjtik be. Munkájukat nem csak az neheziti meg, hogy az iszonyú zümmögést hallható méhek csípése igen fájdalmas, hanem az is hogy a lépek rendszerint nagy magasságban függnek a sziklafalakon. Ám a mézgyüjtők bátor és türelmes emberek : 120 méternyi magasságban, kötélhágcsón kapaszkodnak az áthajlásokkal tarkított, szinte függőleges fal mentén, s bambuszrudak segítségével, kecskebőrrel bélelt kosarakba verik le a korong alakú, hatalmas lépdarabokat. Egy- egy gyüjtő évente mintegy100 lépet takarít be, a rekordot - 600 darab lépet - sok- sok éve állították fel, s azóta se tudta megdönteni senki. A begyüjtési müvelet közben kicsurgó tapadós, sűrű mézet a sziklafal lábánál álló fiatalabb gyüjtők fogják föl különféle edényekben. A kötélhágcsóra általában az öregebbek merészkednek : azt mondják, hogy érdes szíjas bőrük könnyebben elviseli az óriásmehcs csípését, mint a fiataloké. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy e nagyon régi foglalatosság utánpótlása körül problémák vannak : még a gyüjtők vezetőjének fiai is megtagadták, hogy apjuk nyomdokaikba lépjenek. Pedig a havasi méhek mézének begyüjtésére vonatkozóan 10000 évvel ezelőtt készült barlangrajzokra bukkantak Spanyolországban : az ábrázolt figura szinte azonos eszközökkel, azonos természeti körülmények közöttfoglalatokodik a lépek leszedésével. Hasonló barlang rajzokat tartanak számon India és Afrika külömböző vidékeiről. Mielőtt a begyüjtött mézet elfogyasztanák, előbb megvizsgálják. Ha tenyérbe csöpögtetve hallatszik, amint a bőrre cseppen, a méz nem ehető ; ez azt jelenti hogy olyan virágok nektárjából készült, melyek erős mérgeket tartalmaznak, s ilyen növényekben pedig nem szükölködik a nepáli Himalája. Azt mondják, aki ebből a fajta mézből eszik, rövid idő múlva egyensúlyzavarokra és halucinációkra panaszkodik, amelyek hosszú időn át kínozzák. Az ehető mézet fogyasztás előtt finomítják, a méhviaszt pedig két és fél kilós rudakba öntve tárolják. A méz megbecsült táplálék e mostoha természeti viszonyok között élő nép számára, a viaszt pedig bronztárgyak öntésénél használják fel, esetleg gabonára és egyéb szükséges terményre cserélik.
- Az Ausztrália közepén fekvő Alice Springstől északra egy száraz, bozótos területen a benszülött Yuminiha a homokos talajt figyeli. Az ernyős akáciák alatt apró teremtményeket követ a szemével, melyek édes finomságokhoz, a mézesbödön- hangyákhoz vezetnek. Yuminiha erőteljes mozdulatokkal ásni kezd, követve a homokos talajban a hangyák járatait. Kis idő múltán már több mint egy méter mély a gödör, és elég széles ahhoz, hogy leüljön benne. ,,Az év bármely időszakában lehet mézesbödönhangyákat keresni, de télen a legjobb, mert nyáron túl nagy a hőség" - szól ki a gödörből.
Yuminiha hamarosan rátalál a bolyra. Az egyik kamrában legalább 20 mézesbödönhangya van. Megduzadt potrohuk akkora, mint egy szőlőszem, és tele van borostyánsárga nedűvel. Emiatt járni sem tudnak, csak csüngenek a kamra mennyezetéről. Néhány perc alatt több száz hangyát gyűjt össze a kamrákból. ,,Ezek a hangyák jelentik nekünk az egyik legé- desebb természetes csemegét" - mondja.
Élő mézesbödönök
Ahogyan a mézesbödönhangyák élnek, az az egyik legérdekesebb jelenség a hangyák világában, mely több mint 10 000 ismert fajt számlál. A méhekkel ellentétben, melyek lépsejtekben tárolják a mézet, ezek a hangyák a testüket használják erre. A hangyakolónia a szűkösebb időkben ezekből az élő mézesbödönökből jut táplálékhoz. A hangyák, hogy megszerezzék az élelmet, a csápjaikat speciális módon összeérintik a mézet raktározó hangyák csápjaival. Erre azok kitátják a szájukat, és már nyitva is a mézesbödön. Egy különleges gyomorzsilip szabályozza a méz- ki és beáramlását. A mézesbödönt a hangya több hónapig tartó élete során valószínüleg többször is újra lehet tölteni.
Ezek az egyedek általában alig mozognak, de biztonságban vannak a föld mélyén, hiszen itt nem fenyegeti őket szárazság, hőség vagy rovarevő ragadozók. Ebben a sötét, föld alatti világban a baktériumoktól és a gombáktól is védve vannak, mégpedig úgy, hogy bekenik a testüket egy antibiotikumot tartalmazó folyadékkal, melyet az egyik mirigyük termel. De honnan származik a méz? A történet azzal kezdődik, hogy a levéltetvek jóllaknak az akáciák nedvével és nektárjával. A dolgozóhangyák aztán megfejik őket, és így egy cukortartalmú nedvet, mézharmatot nyernek tőlük. Az is lehet, hogy a hangyák közvetlenül a fából gyűjtenek nektárt. Végül az összegyüjtött nedűt beletöltik társaikba, az élő mézesbödönökbe. Mivel az életüket szinte teljesen mozdulatlanul élő mézesbödönhangyáknak alig van szükségük táplálékra, a mézharmat java részét elraktározzák.
De mi a helyzet a levéltetvekkel? Vajon ők vesztesei ennek a történetek? Egyáltalán nem. Egyrészről, a hangyák elegendő nektárt hagynak nekik, másrészről pedig megvédik őket az élősködőktől és a ragadozóktól. Igen, ebből a szimbiózisból a hangyák és a levéltetvek is nyernek.
