Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÉLELEM TERMELÉS ÉS A TERMÉSZET BIOLÓGIAI EGYENSÚLYA

Míg  a  primitiv  ember  gyüjtögetésből  és  a  kezdetleges, ,,kézi"  vadászatból,  illetve  halászatból  élt,  jelenléte  nem  hatott  ki  többet  a  természetre,  mint  a  számosabb  növényevő  és  ragadozó  allatoké.  A  szegényes  táplálék  miatt  a  ma  önmagát  ,,embernek"  nevező  természetes  fegyverekkel  hiányosan  ,,felszerelt  élőlény  rendkivüli  lassan  szaporodott ;  több  mint  két  millió  évre  volt  szükség  ahhoz,  hogy  a  föld  összlakossága  elérje  az  egymilliárdot.  A  negyedik  milliárd  eléréséhez  mindössze  15  év  szükséges ;  1960 - ban  3  milliárd  ember  élt  a  földön,  2000 - ben  7 milliárdon  lettünk. 

Az  emberi  társadalom  élelemszükséglete  napjainkban  már  oly  nagy,  hogy - habár  még  távol  állunk  e  szükséglet  kielégítésétől - a  növényi  és  állati  eredetű  táplálékok  termelése  kihat  a  természet  biológiai  egyensúlyára.  Bolygónk  összes  földjeinek  mintegy  10  százalékát  --  körülbelül  másfél  milliárd  hektárnyi  területet  --  az  emberiség  táplálásához  közvetlenül  vagy  közvetve  szükséges  kultúrnövények  fedik.  Ha  ehhez  hozzátesszük  a  természetes  legelőket,  a  szárazföldek  területéből  pedig  kivonjuk  a  homok  és  hósivatagokat,  valamint  az  alpesi  zónákat,  kiderül,  hogy  az  ember  elfoglalta  a  rendelkezésére  álló  termőföldeknek  közel  felét. Ezzel  a  mennyiségi  behatolással  párhuzamosan  az  ember  lényeges  eltolódásokat  váltott  ki  a  növényi  és  állati  világ  minőségi  megosztásában,  arányaiban  is.  Igy  a  XV.  században  a  két  Amerikában  nem  ismerték  a  búzát,  a  szarvasmarhát  és  a  lovat  ;  a  XIX.  századbeli  észak - amerikai  indiánokat  lovasnemzetként  tartja  számon  a  történelem  és  az  irodalom,  napjainkban  pedig  Kanada  és  Argentina  a  világ  legnagyobb  búza-,  illetve  szarvasmarha  termelői  között  foglalnak  el  elegáns  helyet.  Ugyanakkor  Amerika  felfedezése  előtt  Európában  nem  létezett  kukorica,  burgonya,  napraforgó,  hogy  csak  a  legfontosabb  példákat  soroljuk  fel. 

Az  élénk  tapasztalatra  és  ,,tapogatásra",  később  pedig  tudományos  ismeretekre  alapuló  hibridáció  életerősebb,  gazdagabb  termésű  növénytipusokat  termelt  ki  a  természetes  növényfajtákból.  Igy  például  egy  ma  elvetett  hibridizált  vetőmag  400  szem  kukioricát,  150 - 250  szem  rizset,  30  szem  búzát  ad  aratáskor ;  a  bronzkor  ,,mezőgazdája  termésének  közel  negyedrészét  el  kellett  hogy  tegye  vetőmagnak.  A  háziállatok  ,,termelékenysége  is  lényegesen  gyarapodott.  Például,  a  házityúk  ,,  őse"  évente  egyszer  mintegy  15  tojást  tojt,  és  költött  ki,  ma  az  évente  250  tojást  ,,hozó"  tyuk  nem  megy  ritkaságszámban. 

Mivel  az  új  termőföldek  feltárása  egyre   nehezebb,  a  korszerű  mezőgazdaság  fejlődése  főleg  az  intenzív  gazdálkodásra  épül  és  e  célból  négy  segédeszköz  áll  rendelkezésére :  a  gépesítés,  az  öntözés,  a  műtrágya  és  a  vegyi  rovar-  és  gyomírtók.  A  mezőgazdaság  fellendüléséhez  mind  a  négy  technológia  hozzájárult,  ezért  érdemes  lesz  velük  külön  foglalkozni  valamivel  behatóbban. 

A  mezőgazdaság    első  nagy  forradalma  a  háziállatoknak  igavonásra  való,,befogása"  volt,  időszámításunk  előtt  mintegy  3000  évvel.  Ennél  jóval  lényegesebb  fejlődést  váltott  ki  5000  év  múltán  a  robbanó  motor  feltalálása,  amely  lehetővé  tette  a  nagyobb  és  bonyolultabb  mezőgazdasági  gépek  vontatását  és  meghajtását. Atermőföldek  vízellátásának  ésszerű  ellenőrzése  és  irányítása  a  legrégibb  mezőgazdasági  hatóeszköz  az  ember  szolgálatáéban.  Az  ókor  legfejlettebb  államai,  Egyiptom  és  Mezopotámia  nagy  vízhozamú  folyók - a  Nilus,  illetve  a  Tigris  és  az  Eufrátesz -  szabályosan  megismétlődő  áradásainak  köszönhették  mezőgazdasági  fellendüléseket.  Az  áradások  idejének  kiszámításához  szükséges  csillagászati  megfigyeléseknek  és  feljegyzéseknek  pedig  a  mértant,  az  írást  és  általában  a  tudománynak,  mint  önálló  társadalmi  foglalatosságnak,  mestwrségnek  kialakulását  köszönhetjük.

  Jelenleg  a  világ  leggazdaságosabban  öntözött  területei  a  rizstermelésből  élő  ázsiai  országokban,  a  Kinai  Nk - ban,  Japánban,  Indiában  stb.  találhatók.  Az  intenzív  öntözésnek  van  azonban  egy  hátrányos  visszahatása  :  a  talajvíz  átlagszínvonala  emelkedik,  a  talajon  át  lefolyó  párolgás  egyre  intenzívebb  lesz  és  ebből  több  só  kerül  a  talaj  felszínére.  E  jelenségből  kifolyólag  Pakisztán  az  ötvenes  években  mintegy  50 000  hold  termőföldet  vesztett  el  évente,  míg  mélyfúrású  kutak  segítségével  el  nem  kezdték  ,,hígítaniu"  a  felületen  levő  sós  talajvízet,  illetve  ,,visszacsapolni"  annak  egy  részét  a  mélyebben  fekvő  rétegekben.  

Az  északi  kontinensek  szívében  fekvő  vízben  szegény  területek  öntözését  célozza  több  nagykaliberű  tanulmány,  amely  az  Északi  Jeges - tengerbe  ömlő  hatalmas  folyók  ( Ob,  Lena,  Yukon )  délre  való  visszaterelésével  foglalkozik.  Rendkivűl  bonyolult  azonban  felbecsülni  azt  a  hatást,  amelyet  ezeknek  a  terveknek  megvalósítása  az  egész  északi  félteke  hőmérsékleti  egyensúlyára  gyakorolna. 

A  termőföldek vízellátásának  bebiztosítására  a  legérdekesebb  megoldásnak  a  ,,mesterséges  eső",  illetve  a  természetes  csapadékok  kiválásának  ellenőrzése  és  irányítása  tűnik.  Az  óceánokat  ,,öntöző"  óriási  mennyiségű  esővíz  egy  részének  átterelése  a  szárazföldek  felé  valóban  századunk  tudományos  színvonalához  méltó  technikai  teljesítmény  lenne.  A  harmadik  fontos  mezőgazdasági  technológia,  a  mesterséges  trágyázás  kezdete  a  XIX.  sz.  elejére  vezethető  vissza,  amikor  Liebig  először  meghatározta  a  növények  nitrogén-,  foszfor-  és  káliumszükségletét   Az  ezekben  az  anyagokban  gazdag  műútrágyát  azonban  csak  századunk  második  és  harmadik  évtizedben  kezdték  el  rendszeresen  gyártani  és  használni,Hollandiában,  Dániában,  Svédországban, és  Japánban.  A  fejlődés  üteme  lényegesen  felgyorsult  az  utolsó  évtízedben  és  főleg  az  utolsó  öt  évben.  A  világ  jelenlegi  műtrágyafogyasztása  mintegy  60  millió  tonna  évente.   Ez  hektáronkén  átlagban  kb.  45 kg-nak  felel  meg,  azonban  ez  az  átlag  nem  kiegyensúlyozott,  az  intenzív  mezőgazdasági  államokban  évente  közel  300 kg  műtrágyát  szórnak  szét  hektáronként. 

A  nitrogén -  és  káliumtartalmú  műtrágyák  termelésének  fokozása  nem  okoz  gondokat  a  létező  természetes  tartalékok  szempontjából,  az  előbbit  a  levegőből  állítják  elő,  az  utóbbi  pedig  hatalmas  mennyiségben  található   külömböző,  aránylag  könnyen  hozzáférhető  és  feldolgozható  ásványi  sóükban.  A  foszfdoros  műtrágyákkal  a  helyzet  azonban  távolról  sem  rózsás,  az  ásványi  sótartalékok  korlátozottak  és  a  folyók  által  évente  az  oceánokba  ,,kimosott"  mintegy  3,5  millió  tonna  foszfor  természetes  körforgás  útján  nem  kerülhet :  vissza  a  szárazföldre.  Máőr  a  közeljövőben  sor  fog  kerülni  valószínüleg  az  óceánok  fenekén  nyugvó  foszfortartalmú  üledékek  rendszeres  ,,bányászására".

Ugyanakkor  azonban  az  intenzív  műtrágyázás  károsan  hat  ki  az  édesvízek  biológiai  egyen- súlyára.  Ehhez  nagymértékben  hozzájárul  a  negyedik  mezőgazdasági  technológia,  a  mezőgaz- dasági  kórokozók  vegyi  úton  történő  irtása  is.  Hogy  az  ember  mennyire  kevéssé  ismeri  a  külömböző,  első  fázisban  hasznos  növényvédő anyagok  káros  visszahatása  a  második  fázisban  --  amikor  a  használt  vegyi  anyagok  átjutnak  az  állati  szervezetekbe  -  arra  a  legjobb  példa  a DDT.   Felfedezője,  a  svájci  Paul  Hermann  Müller,  1948 - ban  Nobel  díjat  kapott :  a  DDT.  használatát  ma  több  országban  törvények  korlátozzák,  sőt  egyes  országokban  szigorúan  tiltják. Ezen  a  téren  a  jövő  az  olyan  anyagoké,  amelyek  1 - 2  év  leforgása  alatt  természetes  úton  felbomlanak,  így  hatásuk  csak  az  első,  hasznos  és  ellenőrízhető  fázisban  nyilvánulhat  meg.  Egy  másik  út,  amelyen  a  tudomány  már  komoly  lépéseket  tett  meg,  az  olyan  hibridek  kitenyésztéséből  áll,  amelyek  eleve  imunisak  a  külömböző  kártékony,  mikroorganizmusokkal  szemben  és  le  tudják  győzni  a  gyomnövényeket  a  talajért,  vízért  és  napsugarakért  folytatott  küzdelemben.

  A  világ  mezőgazdasága  előtt  óriási  feladatok  állnak.  Átlagszámítások  szerint  a  2000 -es  években  a  föld  összlakossága  kb.  7  milliárd,  azaz  a  jelenleginek  kereken  kétszerese  lesz  Tehát  csupán  a  mai  színvonal  megtartásához  a  növényi  táplálékok  termelésének  megduplázása  szükséges.  Ahhoz  pedig,  hogy  a v fejlődő  országokat  is  ellásuk  a  magasabbfokú  fizikai  és  szellemi  munkaformák  elvégzéséhez  elengedhetetlenül  szükséges  fehérjetartalmú  táplálékokkal,  a  jelenlegi  termelést  meg  kell  háromszorozni.   Ezzel  párhuzamosan  több  hangsúlyt  kell  helyezni  az  olyan  növények  termelésére,  amelyekből  magasabb  fehérjetartalmú  élelmiszereket  lehet  nyerni  közvetlenül ( szójabab,  zöldségfélék,  olajos  növények )  vagy  megfelelő  ipari  feldolgozás  útján  ( margarin,  műtej,  műhús  stb.). 

Cikkünkben  a  korszerű  mezőgazdaság  által  alkalmazott  eljárásoknak  a  természetre  gyakorolt  elsődleges  mennyiségi  és  másodlagos  minőségi  kihatását  kiséreltük  meg  vázlatosan  bemutatni.  Ebből  a  hiányos  ismertetésből  és  a  néhány  idézett  statisztikai  adatból  is  kitűnik  azonban  az  a  tény,  hogy  az  emberi  társadalom  táplálékszükségletét  csak  úgy  lehet  tartósan  fedezni,  ha  arról  is  gondoskodunk,  hogy  a  növekvő  termelés  hozzájáruljon  a  növényi  és  az  állati  világ  természetes  egyensúlyának  megerősítéséhez.