Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EGY KIS DIVATTÖRTÉNELEM

 
  • Miből  alakult  ki  a  blúz ?

A  bliad   nevű  ingszabású  felsőruha  egyikderékig  érő  változatából,  amelyet  a  középkorban  férfiak  és  nők  egyaránt  szívesen  viseltek.    Lényegében  blúz  volt  már  a  parasztok,és  munkások  munkaruhájának  része,  zubbony  is,  amely  némelykor  politikai  megjelölés  lett.   Kékzubbonyosnak  nevezték  magukat  például  egy  haladó  mozgalom  munkástagjai.  De  egyenruha  is  lett  a  blúz,  főleg  a  matrózoknál.   A  magyarul  egykoron  ruhaderéknak  nevezett  blúzocska  a  női  ruhatárakban  az  1820-as  években  tűnt  fel  először  az  addig  ismert  egybeszabott  ruhák  mellet,  de  első  változatai  még  magas  nyakú,  ujjas  fűzőre  emlékeztettek.   Csak   a  század  végén  terjedt  el  széles  körben,  amikor  divatba  jött  a  női  öltöny,  azaz  a  kosztüm,  amelynek  a  blúz  szinte  elengedhetetlen  tartozéka.

 

  •  Ki  találta  fel  a  meltartót?

A  század  elején  egy  Otto  Titzling  nevű,  Amerikában  élő  német  származású  fiatalember,  iskolái  elvégeztével  munkát  vállalt  nagybátya  fehérnemüboltjában.   Teltek- multak  a  napok,  az  ifjú  elárusító  szorgalmasan  szolgálta  ki  az  intim  ruhadarabokat  kereső  hölgyeket,  ám  igazi  szakmai  érdeklődést  nem  tanúsított.   Egy  nap  azonban  a  panzióba  ahol  lakott,  beköltözött  egy  Swanhilda  Olafsen  nevű  izlandi  énekesnő.   Wagner- szerepeket  énekelt,  és  termete  méltó  is  volt  az  operák  hősnőihez.   Otto  Titzling  nem  maradt  érzéketlen  az  izlandi  Brünhilda  iránt,  és  hamarosan  feltűnt  neki,  mennyire  zavarja  ideálját  az  akkoriban  népszerüsége  tetőpontján  álló  fűző,  annál  is  inkább,  mivel  az  énekesnő  keble  enyhén  szólva  figyelemre  méltó  méretű  volt.   Részint  a  felébredő  szakmai  buzgalomtól,  részint  a  szeretett  nő  iránti  részvéttől  vezetve,  Titzling  törni  kezdte  a  fejét,  és  hosszas,  számára  egyáltalán  nem  kellemetlen  probák  után  1912  egyik  estéjén  átnyújtotta  a  vílág  első  és  rögtön  extra  méretű  meltartóját.   Az  énekesnő  megkönyebülten  pihegett  az  ifjú  feltaláló  karjaiban,  és  a  jótettet  üzleti  siker  is  követte :  a  világháború  után  Otto  Titzling  összefogott  Hans  Delvinggel,  egy  neves  fehérneműgyárossal,  akivel  elkezdték  a  meltartók  nagyüzemi  gyártását.   Az  énekesnő  jól  fejlett  keble  így  mentette  meg  a  nőket  a  fűző  kényelmetlenségétől,  és  szabadította  rájuk  a  meltartót,  amelynek  szorítását  azonban  sok  férfi  örömére  ma  már  nem  egy  nő  szívesen  elkerüli. 

 

  • Fásli  vagy  harisnya?

Csak  a  középkortól  említik  a  könyvek  önálló  divatcikk  gyanánt  a  harisnyát,  bár  az  ókorban  is  viseltek  hasonlót.   Ókori  változata  afféle  fásli  volt,  amit  föl  kellet  tekerni  a  lábra.   A  ma  hordott  harisnyák  őse  1300  körül  jött  divatba,  midőn  a  férfiak  földig  érő  ruhája  rövidülni  kezdett.   Az  ősharisnya  először  posztóból  készült  és  igen  színes  volt,  később  selyemből  gyártották  kevésbé  cifrára.   Az  eredetileg  férfiak  számára  tervezett,  s  voltaképpen  a  férfinadrágból  kialakult  ruhadarab  a  női  divatban  a  reneszánsz  kortól  játszik  jelentősebb  szerepet.   A  hölgyek  eleinte  drága,  szép  hímzésekkel  és  kivágott  mintákkal  díszítve  hordták,  mint  erről  Rabelais,  a  francia  író  tudósít.   A  kézzel  kötött  első  harisnyák  Spanyolországból  kerültek  ki,  az  első  harisnyagyár  viszont  Franciaországban  létesült,  xiv.  Lajos  idején.   A  gép,  amellyel  a  nagyüzemi  harisnyagyártás  megindult,  mégsem  francia,  hanem  angol  ember  találmánya  volt :  William  Leo  anglikán  lelkész  konstrukciója   A  szép  harisnya  még  e  század  elején  is  luxuscikknek  számított.   Sok  nő  csak  álmodott  róla,  de  a  legtöbben  spóroltak  rá  titokban.   Ezért  nevezték  az  asszonyok  ,, dugipénzét "  harisnyapénznek.